A legtöbb ember, aki a kilóival vagy az egészségtelen életmóddal küzd, könnyedén talál kifogásokat, hogy miért ne változtasson. A célnak bármilyen hátráltató gondolat megfelel, kifogás bármi lehet. Ezek a kifogások persze két dologra jók: hogy az ember halogassa a halaszthatatlant, vagy magyarázattal szolgáljon saját magának arra, hogy miért nem teszi, amit tennie kéne.
A kifogás gyártásában nagyon jó vagyok
Elismerem, hogy egészen magasra fejlesztettem a kifogások termelését az elmúlt évek során. Visszatekintve az összes nevetséges marhaság, amelyek egyetlen célt szolgáltak: a kényelmet, a komfortzóna határainak őrzését foggal-körömmel, akár önbecsapás árán is. Íme, az én kedvenc kifogásaim, amik jobban mögéjük nézve nem kicsit közhelyesek és ma már csak nevetek (bár néha kissé bosszankodom) rajtuk.
Erős a csontozatom
Legyünk viccesek: az biztos, hogy erős, ha ekkora túlsúlyt elbír. Néhány kiló feleslegnél még jó hivatkozás az erős csontozat, de amikor belenéztem a tükörbe, nagy, lógó hasat láttam. Az anatómiában kevésbé jártasak is nyilván tisztában vannak vele, hogy a lógó hasban nincs egy darab csont sem. Ott zsír van, méghozzá nagyon rossz helyen. Nem beszélve arról, hogy bár gyakran éltem ezzel a kifogással, soha, egyetlen egyszer nem vizsgáltattam meg szakemberrel, hogy milyenek is a csontjaim valójában.
Nem ehetem a kedvenc ételeimet
Dehogynem. Ha nem valamiféle extrém diétát tartasz, hanem hosszú távú változtatásban, igazi életmódváltásban gondolkozol, valójában azt eszel, amit akarsz, legfeljebb nem annyit, amennyit akarsz. Illetve dehogynem! Pontosan annyit, amennyit akarsz, de nem annyit, amennyit korábban akartál.
Legyen erre a példa a kedvenc itthoni gyorskajám, a spagetti pestóval és parmezánnal. Azelőtt három tányérral is bevacsoráztam belőle, ez éppen csak egy picivel jelentett kevesebbet egy kiló főtt tésztánál, ehhez jött egy teljes üveg pesto és nagyjából 10 dekagramm parmezán. Megtanultam lassabban enni, élvezni az ízek harmóniáját, ami egyben azt is jelenti, hogy mindenből annyi kerül egy tányér ételbe, amennyinek helye is van benne. A fenti mennyiségből egy étkezésre így 200 gramm spagetti, 20 gramm pesto és 2 gramm parmezán maradt. És bármilyen hihetetlen, ez így elég is.
Nekem nem megy a rendszeres étkezés
Hányszor ámítottam magam ilyesmivel! Napi öt étkezés, nagyjából ugyanabban az időpontban? Lehetetlen! És láss csodát, nem az. Egy energiaszeletet a legszigorúbb munkahelyen is be lehet kapni tízóraira, az egyik délutáni cigarettaszünetben elfér az uzsonnára szánt gyümölcs is. Ez a kifogás az, aminek a félredobása tényleg csak elhatározás kérdése.
Csak ránézek a sütire, és már hízok is
Ebben szentül hiszek. Különösen akkor igaz, ha egyszerre egy egész tortára nézek rá, ami közvetlenül előttem van a tányéron. Vagy arra a néhány pogácsára. Vagy egy egész doboz fagyira. Mióta sokkal kevesebbre nézek rá egyszerre, érdekes módon a testalkatomnak sem ártanak.
Nem koccinthatok a barátaimmal
De igen, koccinthatsz, csak ésszel, és nem minden nap, de gondolom az alkoholizmus útján amúgy sem akarsz elindulni. Egyébként pedig a barátaid – ha tényleg a barátaid – azt is meg fogják érteni, hogy célod van, és ennek érdekében a koccintás most egy pohár vízzel történik. Én egyáltalán nem vetem meg az alkoholt, imádtam sokféle whiskyt megkóstolni, de az elmúlt fél évben összesen egy whiskyt, és hat pohár vörösbort ittam. A barátaim ettől még a barátaim maradtak, az alkohol pedig nem hiányzik.
Nem tudok elég vizet inni
Az én szervezetem folyadékigénye napi 3 liter körül van. Szerencsés helyzetben vagyok, szeretem a vizet, így aztán 2 literig soha nem volt problémám? De hármat? És a megfelelő rendszerességgel, egyszerre egy-egy pohár elfogyasztásával, simán megy a három, néha több is. Persze ezt sem szabad túlzásba vinni, de a víz-küldetés egyáltalán nem lehetetlen. És ha elég már a vízből, akkor ott a tea, ott egy könnyű leves vagy gyümölcslé, bár utóbbiaknál oda kell figyelni a kalória- és cukortartalomra is.
Nekem nem segítenek a fogyókúrás módszerek
Rengeteg fogyókúrás módszer van, nem véletlenül. Az egyik Sanyinak fekszik, a másik Eszternek, a harmadik nekem. Nem vagyunk egyformák. Ha valami nem jó, akkor egy másikkal kell próbálkozni. Sokadik próbálkozásra találtam meg a kalóriaszámlálást, ami nekem bevált, pedig előtte csak legyintettem a konyhai mérleg használatára. Előtte rengeteg mással is kísérleteztem, a koplalástól az időszakos böjtig. A fenti kifogás semmi mást nem jelentett, csak azt, hogy nem elég erős bennem az elhatározás, hogy kipróbáljak még egy módszert.
Lelkileg nem vagyok felkészülve
Most stresszes időszak van, holnap rohanós, holnapután nagyon sok lesz a teendő. Tökéletes időpont nincs. Nem lehet lelkileg felkészülni, ugyanis az ember lelkileg bármikor kész arra, hogy azt tegye, amit saját maga számára a legjobbnak tart. A kérdés, hogy mit tart a legjobbnak. A probléma szőnyeg alá söprését vagy a megoldását?
Nemsokára úgyis muszáj lesz enni-inni
Ez volt az egyik legkedvesebb kifogásom, a halogatás magasiskolája. „Jövő héten esküvőre megyek” vagy „a páromnak születésnapja lesz” vagy „jön a karácsony, mindenhol enni kell”, majd utána elkezdem. És úgyis lenne, de mindig van valami, ünnepek, családi összejövetelek, bulik, a terráriumban éldegélő béka nevenapja… Kicsit olyan ez, mint amikor sok évvel ezelőtt egy barátommal megbeszéltük, hogy mérsékeljük az alkoholfogyasztásunkat, és csak alkalmakkor nyúlunk a pohárhoz. Másnap be is állított egy üveg konyakkal, és amikor emlékeztettem a vállalásunkra, csodálkozva nézett rám: „de hát ma Anasztázia-nap van, ezt meg kell ünnepelni”.
Akinek szeret, annak így is megfelelek
A végére maradt ez a csodálatos romantikus-morális kifogás, amivel lehetetlen szembeszegülni. Így van: aki szeret, annak így is megfelelek. Csakhogy a szív, az ízületek, a máj és más testrészeim nem szeretnek, hanem működtetnek. Ezért pedig nekem kell őket szeretnem, vagy legalább nem akadályoznom a munkájukat. A legegyszerűbb belesüppedni abba, hogy mások szeretnek így is, pedig a kérdés az, hogy szeretem-e magamat annyira, hogy változtassak. Aki szeret, az azután is szeretni fog, hogy a külsőm megváltozott. A megfelelési kényszer elutasítása pedig rettentő hasznos dolog, de egy kivételt mindig igyekszem szem előtt tartani. Magamnak azért meg kell felelnem.
(Kiemelt kép: Mike Meeks / Unsplash)
