Válasszuk szét egy pillanatra a testmozgás és az edzés fogalmát. A testmozgás az egészséges élet alapfeltétele, gyakorlatilag ingyen, vagy kevés anyagi befektetéssel elérhető bárki számára. Az edzés viszont arra való, hogy formáljuk izomzatunkat és/vagy fokozzuk a teljesítőképességünket, hogy kitoljuk határait. Az edzés bizonyára több pénzünkbe kerül, és sokkal látványosabb eredményekhez vezet, de a szenvedés ebben az esetben elengedhetetlen.
Szenvedés nélkül nem fog menni
Aki teljesen inaktív életet él, annak eleinte a könnyű testmozgás is szenvedéssel jár. A gyaloglástól eleinte fájnak a lábak és az izmok, a nehezebb terepen, emelkedőkön könnyen elfárad az ember, nehezebben veszi a levegőt. Ez egy idő után elmúlik, a kellő kitartás, a napi testgyakorlás meghozza gyümölcsét: az ember fogyni kezd, izomzata átalakul, a vére több oxigént képes a sejtekbe szállítani. Van, aki itt megáll, ennyi elég is neki. És ez rendben is van így, maximális tisztelet jár neki, amiért meg tudta változtatni az életmódját.
A jó edzés mindig szenvedés
Vannak azonban, akik sokkal jobban rákapnak a mozgásra. Őket nem elégíti ki a szokásos séta, gimnasztika, esetleg kocogás. Az ő esetükben kezdünk edzésről, sportolásról beszélni. Ők azok, akik kitolják a határaikat, legyőzik a korlátaikat. Egyre növekvő célokat tűznek ki maguk elé: növelni a megtett távolságot, a sebességet, vagy éppen nehezebb súlyokat emelni, mint addig bármikor. Ezért dolgoznak esőben, hóban, rekkenő hőségben. Nekik ez fájni fog, de az ezzel járó szenvedés éppen úgy részévé válik az életüknek, mint az öröm a cél elérésekor.
Nincs kivétel
Iszonyatos közhely – bár a közhelyek általában igazak –, hogy a szenvedély és a szenvedés kéz a kézben jár. A szenvedélyünkért gyakran vállaljuk a fájdalmat, nehézségeket, az úgynevezett lemondást (ami azért úgynevezett, mert valójában nem mondunk le semmiről), mert tudjuk, hogy céljaink eléréséhez szükségesek. És ez nem csak a sportra igaz, hanem a szerelemre, a számítógépes játékokra, a kertészkedésre, de még a legózásra is – mindenre, amit a szenvedély hajt. Persze nem minden szenvedélyesen űzött tevékenység jár fizikai szenvedéssel. A sport igen.
Szenvedés a fejlődésért
Ezek szerint a sportolók – legyenek hivatásosak vagy amatőrök – szeretnek szenvedni? Élvezik a fájdalmat? Erre a kérdésre egyértelműen nem a válasz. A sportolók nem mazochisták, de tudják, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem lehet kihagyni. Amikor korábban említett okokból a kerékpárt választottam, pontosan tudtam, hogy nem csak nézelődős-túrázós kerékpáros leszek, nem mintha ezzel bármi gond lenne. Azzal is tisztában voltam, hogy valószínűleg már nem nagyon fogok versenyezni, még az amatőrök között sem. De önmagával mindenki felveheti a versenyt. Megküzdhet addig megmászhatatlan emelkedőkkel, javíthat az időeredményén már jól ismert útvonalakon, egyre nagyobb távolságokat tehet meg.
Megéri?
Amikor fáj, amikor úgy érzem, hogy már elég volt, amikor megérkezik a szenvedés, azt egyáltalán nem élvezem. Azt viszont nagyon is, hogy ugyanarra az emelkedőre később már egyre könnyebben és könnyebben tekerek fel. És amikor látom, hogyan alakul át a testem, fogy a zsír, nő az izomtömeg és jóval kevesebbet mutat a BMI-kalkulátor, azt is élvezem. Mindennek szenvedés az ára, de ha nem szenvedsz, akkor nem is fejlődsz. És ha nem szenvedsz közben, nem csinálod elég jól.
(Fotó: Anastase Maragos / Unsplash)
